Szülinapi vonatozás

Még a múlt héten sikeresen (?) elértem a Krisztusi kort, minek örömére egyfelől sikeresen eljátszottam a részeget (Igen, Zsu, nem azért hivtalak szivecskémnek, mert csontrészeg voltam, öszintén jött, a résnyire nyitott szemeket is csak jáccottam...), másfelől viszont lehetőséget kaptam (meg szülinapi ajándékot...) arra, hogy kiélvezzem Petrényi Barna vasútmániájához mérhető elfajzásom és egyszer az életben (eddig legalábbis...) étkezőkocsiban vacsorázhassak, ugyanis egy vacsimeghivást kaptam a Gyertyafény-expresszre...
Az egész utazás/vacsora olyannyira meglepetés volt, hogy egészen addig, míg a Nyugati-pályaudvarra nem értünk, fogalmam sem volt, hová tartunk. Mondjuk öszintén szólva páromnak sem, egészen Rákospalotáig, addig ugyanis abban a hitben ringatta magát, hogy egy esztergomi kirándulást kapunk... Ott aztán kiderült, hogy a vonat Nagymaros/Visegrádig megy ezen az oldalon, majd ott visszafordultunk és Veresegyházon keresztül (ott le is szálltunk egy jókis rétes-kóstolóra...) értünk vissza a Nyugatiba.
A kaja finom volt (bár nem az a libamájas-móka, amit eredetileg igértek), az étkező- és szalonkocsi szintén egy pozitív élmény, különösen a mai MÁV-színvonallal összehasonlítva, egyszóval abszolút emlékezetes szülinapi ajándékot kaptam...

Pár dolog azért a pozitív összkép ellenére is "furcsa" volt...:

• Nem oda mentünk, ahová eredetileg mondták (de legalább lehetett Interneten helyet foglalni)
• Nem az volt a menü, amit eredetileg feltüntettek (de ez is finom volt, ráadásul az itallal nem fukarkodtak, gyakorlatilag annyit ihattunk, amennyi jól esett)
• A szülinapi tortámról lefelejtették a gyertyát (utólag kiderült, nem lefelejtették, csak elszúrták, harminchármas helyett negyvenkettes számot hoztak... De hát ugye mi az élet értelme...? )

Ezek után vicces volt látni a régi idők emlékét...: az 1912-ben forgalomba helyezett étkezőkocsiban külön postaláda volt felszerelve az esetleges reklamációs leveleknek...