Terror a köbön

Borongós, szomorú téli nap volt. A város álmosan ébredt, a kofák ugyanúgy rikácsoltak, mint máskor, az ingázók autói lassú árként kezdték ellepni a város útjait. Senki sem sejtette, milyen könnyen megeshet, ez a város utolsó napja, legalábbis ha Béla, az első magyar terroristavezér szörnyű terve valóra válik. De a terror gyökerei ekkor már mélyen átjárták a város földjét.

Napokkal korábban Béla, az Alkaloida Magyar Szárnyának elnöke kedvtelenül ült tévéje előtt... A képernyőn DemszkájlopezGábor épp magyarázta bizonyítványát (Béla mindig keverte a két Szkájt, noha régebben nagy rajongójuk volt, de azóta elkurvult mindkettő) Szerencsétlennek érezte magát, (márcsak a szervezet neve miatt is...), de mit lehet tenni, ha egyszer az ügyintéző, aki az alapítványi bejegyzést intézte, a szeptember 11-i események ellenére, no meg gyógyszeripari múltja miatt elszúrta az alapítvány nevét...
Alapítványra márpedig szükség van, hisz csak így kaphatják meg az SZJA 1 százalékát, így írhatják le adójukból az internet és a műholdas (legalábbis a Saturnban vették, ott meg asszonták, van rajta műhold) telefon költségeit.. Márpedig ezekre szükség van, ezek segítségével tarthatják a kapcsolatot Oszamával és csapatával, akik valahol Afganisztán vagy Pakisztán mélyén, földbe ásott támaszpontjukon verték fejüket a falba, hogy ilyen hülye vezeti a magyar leányvállalatot, mint Béla.
Pedig Béla igyekezett magát hasznossá tenni, de nem könnyű terrorcselekményeket elkövetni egy ilyen városban, mint Budapest.
Nem, nem a biztonsági intézkedések miatt... Többször próbáltak a város több pontján egyidőben bombát robbantani, de ebben a városban bárhová pontosan, határidőre eljutni lehetetlen. Béla, mint projektkordinátor a tervezett robbantás előtt percekkel felhivta embereit (mind a kettőt) időegyeztetésre, de akinek a Kálvin téren kellett volna robbantani, az az Astorián várt a csatlakozásra, akinek a hármas metrón, az Újpest Városkapunál tombolt, mert egy öngyilkos miatt lezárták a metrót. Ezek után Béla sem merte megemlíteni társainak, hogy valójában ő sincs a Parlament közelében, hiába, a kettes villamos sem a pontosság példaképe.
Igazából egyszer majdnem sikerült feljuttatni egy szimpatizánst, Loydit a 4/6-os villamosra, hogy -látszólag joggal viselt- önvédelmi fegyverével eltérítse a Nyugati téren és berepüljön az Ibisz hotel és a Volga Szálló egymást tökéletesen fedő ikertornyaiba, de az aluljáróban cigánynak álcázott izraeli ügynökök megtámadták szegény Loydit és elvették fegyverét... Néhány matricázott pólóval pedig még ő sem mert nekimenni a BKV kommandósainak.

Bélának egyre csak az járt a fejében, valahogy be kell bizonyítania Oszamáéknak, hogy a magyar terrorista van olyan faszagyerek, mint akármelyik született arab. Robbantani vagy eléríteni nem lehet semmit, nem London ez, hogy beállítok egy bombát a metróban... Itt nem azt írják ki, mikor jön a következő, hanem azt, mikor ment el az előző... Pótcselekvésként BKV busz robbantását tervezgette, de megelőzték az Ikarus mérnökei, ezek a buszok gyulladnak maguktól. Vállaljon magára egy műszaki hibát??? Ezt azért Oszama sem nézné jó szemmel... És ekkor Béla meglátta a megoldást... Hogy ez eddig nem jutott eszébe!!! Pedig nem először látta az ötletadó reklámot, hónapok óta nyomja az Al-Dzsazira is...

Az ötletet tett követte. Béla és két segítője lopott Metro-kártyákkal hosszú hetek alatt megvásárolta szörnyű tettéhez a kellékeket... vett kékkupakosat, rózsaszin kupakosat és sárga kupakosat... Otthon vigyázva, ki ne ömöljön, összekeverte őket... A halálos elegy bevetésre várt. Már csak a megfelelő időpont kellett.

Ez az időpont ma érkezett el. Béla tudta, hétfő reggel mindenki álmos, ráadásul Szent Miklós ünnepe előtt mindenkinek az járt a fejében, mit vegyen a gyereknek valamelyik hipermarketben... Talán egy szép piros, zenélő, létrára mászó télapót, hátha a szomszéd Karcsit szétvágja az ideg... Vagy villódzó fényfüzért a kerti budira, hagy csaholjon a szomszéd kutya egész éjjel. Höhöhö... Fingó krapmusz, az lesz az igazi...

A gondolatokba temetkezve senki sem vette észre a város három pontján, mozgássérült igazolvánnyal parkoló Subaru Legacy-kat, melynek ablakmosó tartályában ott lötyögött a halálos elegy... Rózsaszín, sárga, kék... Egyetlen liter elég ahhoz, hogy megálljon az élet ebben az ezeréves városban. És nekik több liter van belőle...

Hét óra után pár perccel Béla megadta a jelet társainak... A három ablakmosó egyszerre kezdett spriccelésbe, eláztatva a Kálvin teret, a Nyugati teret és a BAH csomópontot a kék kupakos, a sárga kupakos és a rózsaszin kupakos keverékével... Szénsavas, enyhe, és szénsavmentes... Halálos elegy...

A háromszor négy liter víz lassan csordogált szét a betonon... Az autók lassítani kezdtek a nem várt veszély miatt... Perceken belül több száz méteres kocsisor alakult ki... ÚR ISTEN!!! VÍÍÍÍZ AZ ASZFALTON...!!!- kiabálták az emberek... Ekkor már azonban a tragédiát nem lehetett elkerülni... Akik a villamosmegállókban álltak, hazarohantak Suzuki Swift-jükért... (egy szerencsétlen BKV kommandós a 47-es villamossal indult haza autóért... Víz... ebbe bele lehet fulladni... A suzuki megvéd, a villamos nem... -zakatolt az agyában, ahogy hazaindult. De szerencsére társa egy 49-essel útját állta.) A száz méteres sorok pillanatok alatt kilométeresre duzzadtak.. Megállt az Alkotás, a Budaörsi, az M3-as, a körút, a hidak, mindenhol dugó...

Emberek könyörögtek az életükért, rettegve figyelve az úton csordogáló folyadékot. Béla pedig elégedetten dőlt hátra rokkantkártyás Subarujában...

Ez jó mulatság, férfi munka volt. Büszke lesz rám Oszama. - gondolta elégedetten.

Én pedig a szokásos tizenöt perc helyett másfél óra alatt értem a Nyugatitól a Margit híd budai hídfőéig. És mától még jobban félek az esőtől.