Életmentés...

Péntek este néhány barátommal sörözgettünk az udvaron, amikor az egyik kismacskánk keserves nyávogásba kezdett... (mi kicsit máshogy viszonyulunk a macskákhoz, mint Fisherék... náluk nem akart ottmaradni a kiscica, tőlünk nem akarnak eltűnni... Igaz, a mostani 6 fős teljes létszám - két veterán és négy kiscica - sehol nincs a tavalyi 12 fős csúcs-létszámhoz képest...) Néminemű fülelés és reflektoros keresés után meg is találtam őt: kb 8 méter magasban, az udvari fenyő egy vékony ágán egyensúlyozva.... A keresést azért még segítette Sáros barétom halk megjegyzése sörözés közben ("Nézmá vazze, a macsak fáramászik...").

Egyértelműen látszott, ez a macska önerőből a sötétben nem fog lejönni onnan, legalábbis nem úgy, hogy másnap nem kellene gödröt ásni és érzékenyen elbúcsúzni. Ámerikai filmekben ilyenkor hívják a 911-et, jönnek a debella afroamerikaiak a létráskocsival és lehozzák a macskát a fáról... Nálunk egyfelől ilyenre nem is mozdulnak a lánglovagok, másfelől meg mire a váci tűzojtók ideérnének, addig nemhogy a macska hullana le a fáról, de még az utcai meggyfa levelei is... (Eddig egyszer lett volna erre éles bevetésük - az ominózus Janikám, előtte egy felest...?idején. Mire kiértek, megvolt a feles, meg a tüzet is eloltottuk, amire hívtuk őket...)

Jobb híjján leteszteltük, mennyire mond igazat a reklám...: az elfogyasztott higgadt mennyiségű Arany Ászok hatására bennünk is előjött a "No akkor gondolkodjunk" hangulat. Valószínűleg a minimumon tartott fogyasztás miatt nem igazán sikerült versenyképes ötletekkel előrukkolni, legalábbis páromnak nem igazán jött volna be sem "A hozok légpuskát, 35 másodperc alatt lent lesz...", sem a "Rugdossuk a fát, oszt majd leesik..." verzió... Így első körben maradtunk a "Felment, hát felment... A toboz oda nő, oszt mégis lejön minden ősszel, majd ez is lekerül magától..." ötletnél és mindenki hazapályázott...

Azért pár perc múltán úgy éreztem, mégiscsak jó lenne valamit csinálni vele, mert nem vettem volna a lelkemre, ha infarktusban eltávozik szegényke... Próbálkoztam volna fáramászással, de arról hamar letettünk, mivel 110 kilót nem minden fenyőág visel lazán, ráadásul ahoz elég ritkán nőnek, hogy egy két hónapos kiscicc felmenjen, de ahhoz, hogy egy harminckét éves informókus tegye ugyanezt... (Arról nem is beszélve, mókus fenyőn...?!?)

Végül valószínűleg leért a gondolatserkentő Arany Ászok és megszületett a megoldás...:

Kellékek:
- 2 db partvis
- 1 db zászlórúd
- 1 db szögletes felmosóvödör
- 1 kis darab szalonna
- 1 tekercs szigetelőszalag...

Workarround:
Az egyik partvisra rászigszalagoztam a vödör fogantyúját, a partvis nyelére a zászlórudat, annak a másik végére pedig a másik partvist. Igy már elég hosszú a szerkezet ahhoz, hogy ha felállok a kislétrám legtetejére, felérjek a kismacsekig... Szalonnadarab be a vödörbe, a szerkezettel a kezemben fel a létra tetejére, a vödröt odanyomom a kismacsek mellé, és várok, hátha megérzi a szalonna illatát és bemászik a vödörbe... Ez alig másfél perc alatt el is érkezett... Innentől már egyszerű leereszteni és szabadon engedni a kiscicát és kihúzni magunkat: EZ ÜGYES VOLT...

Mindeközben azért volt három baromi nagy szerencsém.... az első ugyebár az, hogy a kiscica elég inteligens volt ahhoz, hogy kitalálja, mit akarok és bemásszon a vödörbe. A második, hogy mindez este 11-kor történt, senki nem járt az utcán,, a szembeszomszéd is aludt vagy tévézett, ergo tutira nem látott meg senki... ÉS a harmadik nagy mázli, párom ment volna gépért, hogy lefényképezzen, amikor kinyújtózkodva tartom a szerkezetet a fához és imádkozok a kiscicának... De neki egyfelől fognia kellett a létrát, le ne essek, másfelől meg világitania kellett a kézi refivel... De a röhögéstől úgysem jutott volna be a gépig...


u.i.: Azért utólag végiggondolva, nagy valószínűséggel a reggeli pirkadatban, amikor már látott, simán lemászott volna magától is a kis dög.