ER

Tegnap volt szerencsém kipróbálni az egyik magyar Vészhelyzet-osztályt...
A történet előzménye, hogy múlt hét szerdán közlekedési balesetet szenvedtünk (és okoztunk, illetve pontosan fogalmazva én... elnéztem egy jobbkezet a Visegrádi-Balzac sarkon...). Két utasom (Párom és barátnőjét) a mentők az Árpád-kórházba vitték (könnyű sérülésekkel, már mindketten otthon), én akkor közöltem, hogy nem fáj semmim, pontosabban kicsit fáj a mellkasom, de majd elmúlik... Ráadásul annak a bölcs mondásnak a híve vagyok, hogy a hosszú élet titka, hogy ritkán találkozz orvossal, tehát én most sem akarok dokit látni...
A történet itt folytatódik, ugyanis nemhogy nem múlt el a fájdalom, hanem ellenkezőleg, egyre jobban fájt a jobb oldalam, tegnap már eljutottam oda, hogy minden mozdulat fájt, autóban ülve pedig minden apró kátyút kemény mellbeszúrás jelzett... Mivel már a család sem adott több haladékot, megfenyegettek, hogy azonnal orvoshoz kell menjek, este 10-kor bementem a váci kórház SFR részlegére (asszem a sürgősségi felvételi részleg rövidítése, amolyan Vészhelyzet szerű. Mindenki ide kerül elsőre, ha nem beutalóval jön, itt kivizsgálják, majd az állapotnak megfelelően berakják valamelyik osztályra, hazaküldik, vagy hűtőbe teszik... Összességében nagyon modern és jól működő részleg).
Háromnegyed 12 felé, pár enyhén ittas és pár tökkoki emberke után végre orvos elé kerültem (sürgősségi osztály rulz...), aki - valószínűleg az előző betegek miatt - kissé agresszív stílusban indított... Hosszas hisztizésbe kezdett, hogy ha egy hete történt a baleset, akkor miért pont kedd éjjel jut eszembe, hogy orvoshoz menjek... Ráadásul ha már egy hetes a baleset, akkor nem SFR, hanem menjek a háziorvosomhoz, mert ő az illetékes...
Megpróbáltam udvariassan elmagyarázni, hogy egyfelől igaz, hogy a baleset egy hete történt, de nekem MOST fáj, másfelől dolgozó emberke hírében állok, aki szereti az ilyent nem munkaidőben intézni, ha pedig megpróbálja logikusan végiggondolni a lehetőségeket, ha elmegyek a háziorvoshoz, azt fogja mondani, hogy nem lát belém, a baleset miatt lehet bordatörés/egyéb, menjek be az SFR-re és ott átvilágítanak, mint az egyszeri miniszterelnököt... Ergo ugyanitt lennék, csak nem éjfélkor, hanem délelőtt 11-kor, ugrik egy napom, harminszor ekkora a sor, senki nem jár jobban.
Ekkor még próbált egy darabig lerázni és meggyőzni, hogy nekem nem is fáj (de fáj, bazze...), majd amikor már épp kezdte volna elönteni agyam a híg hányás és rátértem volna arra a tényre, hogy havi 100 ropi körül vonnak TB-t, beteg nem voltam 5 éve, ergo úgy érzem, ha hajnal háromkor jövök ide, hogy pattanás van a tökömön, nézze meg, még akkor is túlfizettem őt, érezte, most már talán dolgozni kellene, megnyomkodta a hátam és elküldött a röntgenre...
Ez mintha valamely más műintézmény lenne, csend, nyugalom, kedves (és igen formás, vonzó...) nővérke (doktornéni...?) pillanatok alatt körbefényképez, 5p és mehetek vissza a lelettel az SFR-re... Pedig itt lettem volna tovább is.... :)
Miután visszatértem, még pihentettek fél órát, mint a lángostésztát (közben beteg nem nagyon mozdult a dokihoz be és onnan ki), majd kezembe nyomtak egy papírt, mely szerint semmi bajom, azért szedjek napi 3x1 Cataflam-t, ettől legalább nem fog fájni a semmi bajom... (tényleg nem fáj... és ha sört iszok rá, még vidám napom is lesz... :))
Miközben vártam a papírom, történ még egy magyar eü-re jellemző eset...: volt egy középkorú hölgy, boka-ficammal, aki üldögélt a tolókocsiban és várta, hogy behívják a nagytiszteletűdrúr elé... Egyszercsak odasétál hozzá a beteghordó, hogy szorri, de kell a kocsi másnak, üljön át a székekre... Hölgy fájdalommal az arcán átvonaglik a székre, beteghordó kocsival lelép, majd 15 mp és a hölgyet behívják a legtávolabbi kötöző-helységbe... Nézni is fájdalmas volt, hogy jut el odaáig...
Hajnal fél egykor már végeztem is, mehettem haza... Jobban nem lettem (ugyanúgy fájt az oldalam), de legalább tudom, hogy semmi bajom, csak fájok...
Azért ha egy idő után nem jelentkeznék, mégis volt valami bajom...