csütörtök, március 30, 2006

technetklub.húúúúúúúú

Úgy látom, sikerült megoldani a dadogó lista és a spam-áradat problémáját: ma reggeltájt valaki lekapcsolta az egészet úgy ahogy van, aztán elment sörözni...

Gyanús a dolog, hogy majd jön egy levél, hogy mélyen tisztelik de nem lehet s.o.s-ben megorganizálni a gondot, addig is ott a developer.hu és a news.kapucnigyar.com, tessék azt használni..

Aztán pedig - ahogy útépítő barátom mondaná- ennyiben is maradunk... Béke porraira.

péntek, március 17, 2006

Torockó - kicsit másként

Ma - legalábbis számomra - újfajta kultúrális megmozduláson vettem részt...: a premier előtti mozibemutató mintájára az Operettszínházban kitalálták a sajtóbemutatót (vagyis lekoppintották, mert Kerényi Miklós Gábor elmondása alapján külföldön már rég divat), azaz a premier előtti színházi előadást...

És hogy hogy jön ide a két héttel ezelőtti Torockó...?

Teljesen véletlenül. A mű, amit megnéztünk, a Menyasszonytánc, mely az A Torockói menyasszony című műből készült, és a világ első Klezmer-musicaljének hirdeti magát (mondjuk itt Torockó erdélyi kisvárosként szerepel, ami ismerve az igazi Torockót, barokkos túlzás... erdélyinek erdélyi, de hogy kisváros...?!? Az első SimCity-s próbálkozásom nagyobb volt...)


És hogy milyen volt az előadás...? Lenyűgöző. Nemcsak azért, mert sikerült (szerintem...) a jobbik szereposztásban megnézni (Mikó Istvánnal, Molnár Piroskával..), nem is csak azért, mert Jávori Ferenc Fegya, a Budapest Klezmer Band vezetője professzionális zenét írt a mozgalmas történethez (amit a BKB élőben adott elő...), hanem azért is, mert rengeteg helyen előjött a két héttel ezelőtti kirándulás emléke... Például a koreográfiában: a táncosok mozdulataiban visszaköszönt a torockói bálban látott fiatal srác tánca (kicsit profibb volt, mint a "hagyományos" kettőt jobbra - kettőt balra tinglitangli tánc). Vagy a jelmez...: az esküvői menet vagy a templomba tartó emberek ruházata ugyanaz volt, mint amit két hete láttam... Egyszóval sikerült az igazi Torockót megigézni a színpadon... Mindha ismét ott lettünk volna a Gondűzőben és előttünk játszódna az egész történet.

És kétszer sikerült megdöbbennem is...

Először akkor, amikor Blum bácsi kísértett: sikerült majdnem filmszerű effektet előállítani élőben, színpadon... Percekig gondolkodtam, hogy csinálták azt, amit látni véltem...

Másodszor akkor, amikor rájöttem, hogy Szabó P. Szilveszter olyan tökéletesen játsza a román őrmestert, hogy a legliberálisabb néző is hazamenne átöltözni és indulna "felszabadítani" Erdélyt a hozzá hasonlóktól...

Egyszóval: nézzétek meg. Érdemes.


kedd, március 14, 2006

Nem tervezett leállás...

Az már a 7végén tervbe volt véve, hogy találkozok JoeP-pel és megiszunk egy (két) sört...
Az már áttervezés volt, hogy jön Peka és Ata is... De jól jöttek...
Az viszont ad-hoc jött, hogy megkóstóljuk Andris bácsi friss főzetét Torockóról a bátyámnál... (nem a levest...). Igy most nem tévedünk már haza P60-ba, majd reggel...
De ez az egész este igy volt jó... Egyben és nyugodtan, nem rohanva...

vasárnap, március 12, 2006

Hoppávan...

Fatornyos kis falum fő folyója, a Galga kicsit kikelt magából...
A máskor nagyjából 40 centi mély és 2,5-3m széles "folyó" pillanatnyilag kb 2,5 m mély és 8-9 m széles...
Hm.. asszem ma az emeleten alszunk, hétfőn meg jön a Fókusz kopoltyús Böxi németjuhászról forgatni...
Most mondhatnám, hogy régen bezzeg ilyen szélsőséges dolgok nem voltak, de még emlékszem gyerekkorom ministrálásaira, amikor a szentbeszéd alatt figyeltem a templom falán a jelet, hogy eddig ért az ár 1936-ban... És az még a mostani szint felett van kb 3 méterrel...
De egy hete még ezt láttam, két köményes-mézes almapálesz után...

csütörtök, március 09, 2006

Exchange alternatív e-mail cim feladóként

A Technetklubos listán szinte hetente jön elő a kérdés, hogy hogyan lehet kiválasztani küldéskor, hogy a felhasználó mely e-mail címéről menjen ki a levél... Ilyenkor vagy Gömöri Zoli maga, vagy valaki más (ma pl én...) a kérdezőt Zoli oldalára irányítja, ahol ehhez van egy SMTP sink, ami használható erre a célra...
Nem tudom, csak nekem tünik úgy, hogy ha már egyszer ezer éve lehet a szerencsétlen júzernek kismillió e-mail címe az Exchange accountjához, akkor talán már ezer éve (vagy legalább ötszáz...) illett volna kifejleszteni a hiperszuper kliensprogramba egy egyszerű szines kis bigyuszt, amivel a szerencsétlenje ki is használhatja eme remek lehetőséget... ?
Vagy talán elvitte a teljes fejlesztési időt, hogy televágják az egész Office-t három Roxfordnyi varázslóval, amitől aztán pl az ezer éve még háromkattintásos körlevélkészítő mára szinte használatatlan böszmévé nőlt...?

szerda, március 08, 2006

Érdekes linktár

Épp egy korrekt (és lehetőleg free...) könyvtárszinkronizáló alkalmazást kerestem a kolhoznak, amikor egy gugli találat nyomán ide kerültem...
Jópofa linkgyüjtemény, (nagyobbrészt) ingyenes cuccokkal...

IE7 beta vs Mozilla

Eddig nem kellett az IE7 mellett más böngésző a gépemre, teljesen meg voltam vele elégedve... most viszont a délutáni probléma és egy weblap-teszt miatt felkerült a Mozilla is a gépre...
Ebben viszont megy rendessen a blogspot...
Csak ezért viszont nem utáltam meg az Ie7-et...

Gugli blog és az IE7 beta 2

Nem tudom, a blogspot és az IE7 beta 2 hibája-e, vagy a ThinkPad bolondult meg kicsit, mindenesetre elég érdekes dolgokat művel a szerkesztő ablak...:
  • első beíráskor látszólag nem írja a bejegyzést, hanem csak szóközök jelennek meg a képernyőn. Aztán egy Preview majd vissza a szerkesztő ablakba és megjelenik a szöveg (ami egyébként Preview-ban is jól látszik). Hiába próbálok betűtípust/méretet váltani, amig nem megyek be a preview-ba, nyoma sincs a szövegemnek...
  • A bevitel sebessége nagyon lassú... Nem vagyok egy szűke nagymellű billentyűzet-virtuóz, de általában kb 1 szóval előrébb vagyok a gépelésben, mint a kiírás...
  • Ha vissza akarok törölni a szövegben a Backspace gombra a kurzor visszamegy a szó elejére, majd semmi nem történik (nem töröl semmit...). Aztán amikor elkezdem gépelni a szöveget, egyszercsak eltünteti a rontott verziót, majd (az előző pontban emlegetett "sebességgel" kiírja a javított verziót...

Gyanús nekem, hogy a jelenség az IE7 javára írható, de most semmi hangulatom másik gépet/böngészőt vadászni, hogy kipróbáljam...

Erdély

A négy nap, amit kint töltöttünk, annyi élménnyel járt, amit három blogbejegyzésben sem tudnék rendessen leírni... Igy csak a számomra (számunkra...) legelgondolkodtatóbb tapasztalatom írnám le...
Döbbenetes, hogy elmégy egy másik országba, a magyar határtól 250 km-re egy kis faluba, ott mindenki magyarul beszél, még a hároméves kisgyermek is, forinttal fizethetsz, mert elfogadják, a kocsmában pedig a fiatalok Republicra és Magozott Cseresznyére tombolnak... Négy napig, ha nem tudtam volna, hogy nem Magyarországon vagyok, fel sem tünt volna...
update: javítom magam, nem kint, hanem odaát... Különbség... Lényeges.

szerda, március 01, 2006

Csak hogy JoeP ki ne szedjen a linktárból...

Meg mert azé' jelezném, élek is vagy mi...

Csak kicsit túlzásba vittem a multitaskingot mostanság, emiatt mire időm lett volna blogolni, már erőm nem volt (pedig téma lenne bőven...)

Most viszont elmegyek pár napra Erdélybe telet temetni (Torockóra, ahogy egy ismerősöm mondta, nem kimegyek, átmegyek Erdélybe...), jól utolérem magam alvásban, aztán megfogadom, hogy becsületesen és rendszeresen írok blogot.
Mer' az jó.