Lelkiismeret-furdalás

Megvallom, az előző bejegyzésem után kis szorongás fogott el... Mivan,ha zokon veszi Feri a bejegyzésem...? Azt tudtam, az ÁVO-s időszak lejárt, a titkosrendőrök most vagy a Magyar-szigeten rúgnak be, vagy épp művelődnek (mi másért lenne érdemes művelődési minisztert lehallgatni...?!?)... de attól még haragudhat, érezheti úgy, hogy az informatikusok bántják, aztán még a végén kiszed az ekho-ra jogosult szakmák közül... Kell ez nekünk...?

De most már megnyugodtam... Feri felhívott... A vezetékes számon, amin igencsak meglepődtem, azt csak a rokonság használja... Benősült volna...? Nem emléxem, hogy lett volna a rokonságban Apró (kivéve lóvéban, abban meg Nagy nem volt...), így annyira zavarba jöttem, nem is vártam meg, mit akar, a bemutatkozás közben leraktam a telefont... Éjszaka forgolódtam, mi lehetett a hívás hátterében... Leszidni akart, vagy megvigasztalni, hogy érti ő a humort...? (én is, csak művelni nem tudom...) Másnap délben már a pizza is nehezen csúszott le, a kávé meg végképp nem akart ízleni... Csak nem fogok ebbe belebetegedni...?!? Hívjam én őt, hogy bocsi, csak vicc volt...? Vagy várjam meg, míg a lesötétített Suzuki Sedan értem jön...? Mi legyen...? Menjek a parlament elé felgyújtani magam..? Azt éreztem, hogy így nem élhetek tovább...

Szerencsére nem kellet sokáig őrlődnöm, három óra körül csörgött a mobilom... Feri volt. Rendes volt, elnézést kért, amiért csak úgy rámcsörgött, meg hogy olyan géphangja van, de hát a kemény kormányzás, meg a parlagfű, oda már a Pavarotti-s hangzás... Aztán átadta a terepet egy szépszál MSZP-snek, hogy megkérdezzék, mi a véleményem a száz pontról... Sok vagy kevés...? Vagy épp elég...? Ne mondjam a magamét, mert berekedek... Inkább nyomjak egyet, ha igen, kettőt, ha nem... És hogy hívhat-e még, mert olyan magányos abban a nagy házban...
Azóta a kommunikátor kettes billentyűje be van ragadva.